Életem második síelős élményéből szeretnék néhány momentumot kiragadni, és megosztani a kedves olvasóközönséggel. Ausztriában jártam ezúttal, a Graztól Nyugatra található, kis síparadicsomban Salzstieglben.
Az indulás pénteken délután történt, Dunaújvárosból, a bakancsok próbálása, és egy kellemes ebédet követően. Sajnos a Dechatlon addigra már ki volt fosztva a téli felszerelésekből, így csupán néhány meleg zoknit sikerült beszerezni a későn észlelőknek. Innen aztán indulás Szlovénia majd Ausztria fele, hogy a közel öt órás utat mihamarabb letudjuk. Szerencsére az autópályákon különösebb gond nélkül haladtunk, és a forgalom sem volt vészes.
Kicsit izgultunk, hogy miként is lesz ebből síelés, hiszen sokáig nem láttuk a hónak még a nyomát sem, de ahogy Északra kanyarodtunk az A2-es útról, egyik pillanatról a másikra megérkeztünk a télbe. Ekkor már ránk sötétedett, de szerencsére a tapasztalt sofőrünknek, és persze a technikának köszönhetően gond nélkül érkeztünk Pongratzwirt Panzióba, amely Hirschegg közelében helyezkedik el.
Gyors bepakolást, majd a szobák elfoglalása után következett a vacsora, és aztán közösségépítő programok, ugyanis a társaság nagy része, eddig ismeretlen volt számunkra.
A panzió igen barátságos, és nagyon otthonos; mint később kiderült az úriember, akié a panzió, és a környék valamennyi épülete, már hosszú ideje foglalkozik az üdültetéssel, mivel ősei is ezt művelték ide s tova kétszáz éven át. A bejárattól jobbra a konyha található, ahonnan az ízletes étkek kerültek ki mindig, egyenesen pedig egy kis kocsma helyiség, bárpulttal, néhány beépített asztallal, mellettük pedig egy hatalmas cserépkályha, ami egyúttal elválasztotta a tágas ebédlőt. Itt a falakat különböző trófeák, és kitömött állatok ékesítették, míg a mennyezetet tartó gerendákon díszes faragványokat pillanthatott meg az ide érkező vendég.
Vacsorára pörkölt, sült hús, vagy éppen tésztaféle, esetleg főzelék követte általában a napi levest, illetve mindig volt valamilyen édesség, sütemény is az asztalon. A környezettudatosság, és az odafigyelés már itt megmutatkozott, hiszen külön kellett gyűjteni az ételmaradékot, és a szalvétákat. Illetve az utolsó napon felhalmozott szemetet is külön kellett válogatni (fém, műanyag, papír), és úgy elhelyezni a dobozokban.
Szerény véleményem szerint lehetnének előre kihelyezett szelektív gyűjtők, és ez által felgyorsulhatna a folyamat, vagy éppen kaphatott volna minden szoba három különböző zacskót, amiben egyből, külön lehet gyűjteni a hulladékot, de hát nem lehet minden tökéletes. (Schwarzmüller!)
A kicsiny síparadicsomról annyit érdemes tudni, hogy 1320 méteren található a legalsó hütte, és itt lehet sífelszerelést bérelni, illetve aki szánkózni szeretne, azt innen viszik fel a hegytetőre. A sípályák összes hossza 12 kilométer, és ennek a nagyja kék jelzésű, tehát könnyű terepnek minősül. Leginkább családok, és nyugdíjasok számára kiváló terep, és ezt a tapasztalatok is bizonyítják. Csupán a hétvégén volt homogénebb a korosztály összetétel. A síterepen hét felvonó található összesen, ebből kettő (csákányos) visz közvetlenül az 1710 méter magasan található csúcsra, ahol két hatalmas szélkerék található. Ennek, a nem olyan régen megvalósult beruházásnak köszönhetően szélenergiát hasznosítva működnek a felvonók, hóágyúk, és a többi hasonló szerkezet is. Innen jobbra (szemben állva a szélkerekekkel) indulva egyből lefelé, egyenesen piros, majd fekete pályán lehet lesiklani a hegy aljára. Ha nagyobb ívben indulunk tova, akkor kék vonalon haladva juthatunk a ’Zwergen-hüttéhez’, vagy a Hófehérke pályának becézett terephez. A kezdő siklók második lépése, ahol tányéros felvonóval lehet gyakorolni a kanyarodást, kissé meredekebb pályán, mint a hegy lenti részén. Aztán innen tovább, kéken vagy piroson lehet haladni lefele, java részt az erdőn keresztül. Számomra ez volt az egyik momentum, ami különlegessé tette a síelési élményt, hogy nem csupán hatalmas, széles úton lehet lesiklani, hanem a szűkebb, fákkal szegélyezett utak is kínáltak haladási alternatívát, nem csak profik számára.
A hét felvonóból állandóan öt, vagy hat működött, és sorban állni csupán kétszer kellett hosszabb ideig, szóval kényelmesen el lehetett férni minden felé. Ha pedig egyáltalán nem kellett várakozni, csak ennyit mondtunk vidáman: Was für ein Abenteuer!
Az első teljes nap végére mindenki kellően elfáradt, kimerült, és alig várta már a forró zuhanyt, meg a vacsorát. A szokásos rituálékat követően pedig lehetett újra társasozni, ping-pongozni, sörözni, vagy esetleg csak pihenni, aludni. A ’napközi’ kedvelt játékai a Quoridor, a Ki vagyok én?, a snapszer, és a helyi kocsmajáték, az egyszerűen kugel spielennek nevezett gravitációs játék, ahol a cél az volt, hogy a két pálcika közt lévő fémgolyót minél távolabb juttassuk a kiindulási helytől, anélkül, hogy leesne. Nagyon jó játék! Figyelem, függőséget okoz!
A folytatásban volt szerencsénk csodásabbnál csodásabb napfelkeltéket szemlélni; ugyanis az első nap csupán a magasabban fekvő területek voltak ködmentesek, második és harmadik nap hatalmas köd volt minden fele, ami azt jelenti, hogy a látótávolság legjobb esetben körülbelül 20 méteres volt. S végül a negyedik, és ötödik nap volt napsütéses, ragyogó időben részünk. Ekkor körülnéztünk a szállás közelében, és meglátogattuk a gazda háziállatait, amik nem mások, mint skót felföldi marhák (Das Schottische Hochlandrind). Tucatnál is több jószág található a közeli kis karámban, akik némi szénát igényelnek, és ennyi. A rendkívül igénytelen állatok, jól tűrik a zord időjárást, végtelenül szelídek, és barátságosak, meg viccesek is a hosszú, loboncos szőrzetükkel.
Ahogy tovább sétáltunk láttunk még egy kis házikót, ahonnan a fűtés üzemelt, méghozzá biomasszával. Az kicsire zúzott faháncsokat egy ’S’ alakú, rugalmas fémlap sodorta 5-6 másodpercenként közelebb a padlózatban található műanyag félcsőbe. Innen pedig a szomszédos helyiségbe került, ahol a kazán üzemelt, és indultak a hő vezetékek a környező épületek felé.
A szállás bemutatása, a sípályák elemzése, és a hüttés élmények után úgy érzem, hogy nagyon mást nem is tudok mondani, csak, hogy vielen dank für die Blumen!
Az aktív kikapcsolódás, a friss levegő, a mozgás öröme, a táj szépsége, a kulináris élvezetek, és persze a közvetlen, barátságos társaság, és vendéglátók, amik teljessé, és felejthetetlenné tették ezt a néhány napot. Köszönjük szépen mindenkinek az új benyomásokat, élményeket!
A végére még annyit megjegyeznék, hogy haza fele menet meglátogattuk Grazot, és néhány órát töltöttünk az óvárosban, de az írásos beszámoló helyett inkább a képek beszéljenek többet.
Auf Wiedersehen!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.