Sajnos nem engedte valamiért a honlap szövegszereksztője, hogy egy cikkbe publikáljam a törénetet, mert valami mindig lemaradt a végéről. Ezért bontottam ketté a szöveget, no, meg így talán emészthetőbb is a sok-sok információ.

Lássuk akkor a nyaralás második felvonását!

Negyedik nap: Végre fürdés!

A szokásos pékség vizit után, kicsit később indítottuk a napot, ami azt jelenti, hogy tíz órakor már újra a Kék Barlang közelében voltunk, pontosabban a jegyárusító bódénál. Semmi. Egy helyi búvár azt ajánlotta, hogy hívjuk fel őket, mielőtt mennénk, mert van, hogy ki sem nyitnak az időjárás miatt. Meg lett a telefonszám, irány a strand, mert ha aznap nem sikerül végre tengerbe mártózni, akkor annak beláthatatlan következményei lettek volna. Szerencsére, végre az égiek is úgy akarták, hogy nyugodtan strandolhassunk egy egész álló nap a grandiózus Arany-öbölben. A hosszú homokos part, a kellő mennyiségű, és méretű hullám, és a napsütés kellő örömöt okozott mindenkinek végre, valahára. Ahogy a nap egyre magasabbra szökött az égen, úgy azért megszaporodtak a fürdőtörölközők is, de szerencsére kényelmesen el lehetett férni mind a vízben, mind a parton is.

Miután kellően kiáztattuk magunkat a sós vízben, hazafelé menet Mosta kicsiny, nyüzsgő városába tettünk egy kitérőt, csupán a Mária-templom (Mosta Dóm, Rotunda) meglátogatása végett, ugyanis ez az épület a sziget nagy részéről szabad szemmel is látható, nem véletlenül. Mivel a majd’ 39 méter széles kupolájával Európában a negyedik legnagyobb alátámasztatlan kupola címet viseli, és méretében csupán a Szent Péter Bazilika és az isztambuli Hagia Sophia múlja felül ezt a Pantheon mintájára készült 19. századi remekművet. Épphogy zárás előtt még bejutottam, megint csak egyesz szám, mert nem volt elég apró nálunk, s a bankkártyás fizetést még nem rendszeresítették ezen a szent helyen. Így csak pár percig merültem áhítatba a gigászi méretek láttán, megérte.

Estére újra Saint Julinba volt meghívásunk, a bulinegyed közepébe, ugyanis a helyi magyar rockkocsma (Rebuplik Rock Bar) aktuális fellépője Ganxsta Zolee és a Kartel volt, ráadásul ingyenesen. De ez igazából csak az apropó volt, amiért mentünk, ugyanis egy kedves főiskolás cimborával is összefutottunk ezen az estén, akinek köszönhetően némi időt és energiát is megspóroltunk. Mivel egyből kérdezte, hogy merre jártunk már, hova akarunk még menni, és sorolta a megnézésre érdemes helyeket is. Elkérte a telefonomat, és egyből bejelölt 11 helyszínt, amit aztán csak követni kellett a későbbiekben. Köszi Poki!

A koncertet követően nem sokkal szedtük a sátorfánkat, és haza indultunk, hiszen kellett az energia másnapra is.

Ötödik nap: Gozo

A kompra várakoztunk reggel 8 óra magasságában Cirkewwa kikötőjében, s már ekkor is tele volt a parkoló, nem csoda, hétvége révén. Oda felé menet nem kellett jegyet váltani, mert feltételezik, hogy egyszer vissza is fog utazni az odalátogató, így csak egyszer kell sorban állni, praktikus. Csak türelmesen vártunk, hogy behajthassuk a hatalmas komp gyomrába, majd a rövid hajóutat követően már robogtunk a főváros felé, amit Victoriának neveznek, de a brit uralom előtt a Rabat névre hallgatott. A szigetet pedig a spanyolok nevezték át, amely jelentése öröm, de az őslakosok mai napig előszeretettel használják a Ghawdex (kiejtve Owdesh) elnevezést.

Itt, most külön történelmi, földrajzi, és politikai elemzéssel nem untatnám a kedves olvasót, legyen elég annyi, hogy erre felé a talaj termékenyebb, a kékagyagnak köszönhetően, így jelentősebb a mezőgazdaság, és sokkal környezettudatosabbak az itt élők, na meg az utak minősége is jobb.

Nem sokat tétováztunk, egyből a főváros felé vettük az irányt, azon belül is a 16. században épült Citadella felé, amelyet a török támadás ellen emeletek, ám, mire elkészült az ellenség visszavonult. Hasonló a hangulat, mint Mdinában, azonban az itteni építmény szemmel láthatóan csupán a turisták töltik meg élettel. Innen a Xaghra település közelében található Ggantija templomokhoz igyekeztünk, amelyek a világ legrégebbi szabadon álló emberi építményei, és az egyiptomi piramisoknál, és Stonehenge-nél is idősebbeknek tartanak. A bekerített helyszínen két templom található előkerttel. Számunkra ez volt talán, az egyik legkevésbé érdekfeszítő látvány, hiába az elismerésre méltó a neolitikum kori óriásnő munkája, és az építmény kora, azonban minket nem érintett meg a hely szentsége. Ráadásul az idő is kezdett egyre melegebbé válni, így teljes egészében végig sem jártuk a „múzeumot”. Miután autóba szálltunk, még elhaladtunk a Ta-Kola szélmalom mellett, amely ma, mint Szépművészeti Múzeum üzemel, és láthattuk a Pomskizillious Játékmúzem „kirakatát” is. Néhány perc elteltével a Xagħra közelében lévő Ramla-öböl felé vettük az irányt, egész pontosan a Calypso barlang felé, így lehetőségünk nyílt egy-egy rövid pillantást vetni a fenséges vörös és narancssárga árnyalatú homokos tengerpartra, amely számomra az egyik legcsodálatosabb látványt nyújtotta az egész nyaralás alatt.
A helyiek teljes mértékben meg vannak róla győződve, hogy Odüsszeusz annak idején itt töltötte évekig tartó kényszerpihenőjét Kalüpszó nimfa társaságában.
Bárhogy történt, mi innen Dwera szirtjei felé vettük az irányt, hogy megnézzük a hűlt helyét az Azúr-ablaknak, amely 2017 márciusáig kapaszkodott a szárazföldhöz, majd örökre eltűnt. Ettől mi nem lettünk szomorúbbak, s úgy festett, hogy azért az idegenforgalom is megmaradt.

A délután hátralévő részét, miután visszatértünk Máltára a Paradicsom-öbölben töltöttük, amely teraszos elrendezésével, és sziklákkal körül zárt partjával számomra igazán szimpatikus, családias hangulatot sugallt. A néhány órányi lubickolást és napozást követően még ellátogattunk a Szent Ágota tornyához, amely Vörös torony néven közismertebb. Csupán kintről jártuk körül a 17. század közepén épült erődöt, amelyben az előbb említett szentnek kápolnája is található. Egyébként látogatható a mini vár, csak időben kell hozzá érkezni; még egy keveset sétálgattunk a dombtetőn, aztán, lassan, komótosan az apartman felé vettük az irányt. Újabb mozgalmas napot tudhattunk magunk mögött.

Hatodik nap: Marsaxlokk és Popey

A korán kelés ezen a napon is kapóra jött, ugyanis hét óra magasságában még lehetett parkolót találni a halászfalu piacához közel, de később mozdulni is alig lehetett. Tehát Marsaxlokk („kikötő” és „délkelet”, a Szahara felől fújó meleg téli szél) hangulatos falujába látogattunk, vasárnap reggel, ahol a helyi készítésű terítőtől kezdve a frissen fogott polipig mindent lehet kapni. Ha korábban kocsikázás volt Mdinában, akkor itt nem hagyhattuk ki a csónakázást. Így – talán itt is az elsők között – választottunk egy szimpatikus jegyárust, és néhány perccel később már szeltük a habokat egy csodás luzzuval. A vörös, kék, sárga, és zöld csónakok a föníciai időket idézik, amelynek magas orrán Ozirisz faragott, vagy festett szeme figyel. A vízi kaland után az öböl túlsó felé vettük az irányt, ahol a Szent Péter medence névre keresztelt fürdőhely található. Ez, egy sziklás strand, ahol több tábla is figyelmeztet a csúszós és omlós környezetre, ennek ellenére volt forgalom bőven, na meg hullámverés is. Óvatosnak kell lenni a szikla szélén való napozással ilyen időben! Viszont itt, és a környéken is sok lehetőség nyílik ilyenkor a kőbevájt kádakban lebzselni. Ha már itt járunk, akkor egy kis part menti sétával könnyen elérhetővé válik a Figyelemre méltó / Jelentős kövek (Remarkable Stones) néven futó látványos partszakasz is. Erről nem olvastam sehol, és mivel hasonló címszó alatt az interneten is többnyire a több ezer éves sziklákról esik szó, így szerintem egy említést tényleg megér a helyszín. Itt, a tenger könnyebben megközelíthető, és épp ezért még több apró medence található a víz közelében, illetve a jó néhány jelentős méretű kőmonstrum sem kerülheti el az ember figyelmét, amik elszórva találhatók a néhány száz méteres szakaszon. Úgy festenek, mintha a közeli sziklafalból szakadtak volna le, és csak kevésbé fogna rajtuk az árapály koptató ereje, érdekes jelenség.

Innen aztán a Popeye falul felé fordultunk, de útközben még meglátogattuk a Kék Barlangot, vagyis a föléje magasodó kilátót, ugyanis a baráti sugallat azt javasolta, hogy fentről gyönyörködni a látványban sokkal jobban megéri, mint becsónakázni a sziklak közé. Valóban szemet, és lelket gyönyörködtető látvány volt innen a táj, de azért hajthatatlanok maradtunk a célunk elérését illetően, egészen addig, míg meg nem láttuk a napokkal korábban kihalt parkolót most zsúfolásig telve buszokkal, autókkal, gyalogosokkal. Nem volt esélyünk sem parkolót találni, mivel a lefelé vezető úton már három újabb turista busz várakozott, így tovább haladtunk a falu fele. Induláskor észrevettem, hogy útba esik még egy Poki-tipp pont, vagyis Siggiewi, pontosabban a város strandja, Ghar Lapsi. Ez, a kis rejtett öböl aztán igazán kedvencünkké vált, ugyanis innen pár csapásnyira már elérhető a nyílt víz is, így tökéletes búvárkodási lehetőséget rejt magában a könnyű felszereléssel rendelkezők számára is. Mivel csak úgy terveztük, hogy megnézzük a strandot, így a búvárszemüveg az autóban maradt, de összeismerkedtünk egy olasz úrral, aki készségesen felajánlotta a szettjét, így aztán bepillanthattunk az azúr kék víz felszín alatti látványosságaiba is, amiből szerencsére akadt bőven. Itt egy bő órácskát időztünk, mert siettünk tovább a falu felé, de megérte ez a kitérőt!

Végre megérkeztünk a sziget legjelentősebb forgatási helyszínére, az Anchor-öbölbe (előző nap is szerettünk volna látogatást tenni, de már későn érkeztünk), és egyből a díszletek közé vetettük magunkat. A festői parton 17 színes faház található, amelyek az eredeti díszletek maradványai az 1980-as Popeye mozifilmnek – amely elindította Robin Williams-t a karrierjén. A sokszor interaktív bemutatókkal tarkított környezet kifejezetten gyerekeknek szól, de nekünk is kellemes kikapcsolódást kínált. Főleg, hogy az árban benne van egy kis vízi túra is, amely során bemutatják a vízi forgatások helyszíneit is. A házak között bekukkanthatunk Olíva otthonába is, vagy megnézhetjük a képregénymúzeumot, ami szerintem annyira nem gondosan karbantartott, de benézhetünk a polgármester házába, vagy a pékhez is, vagy egyszerűen csak kedvünkre napozhatunk a parton. Sokféle kikapcsolódási lehetőséget kínál a spenótevő tengerész faluja, az fix. A máltai táj egyébként más filmeknek is szolgált díszletként, tehát a figyelmeseknek ismerős lehet egy-egy részlet a Da Vinci kódból,vagy a Gladiátorból, esetleg a Trója című filmből is.

A nap megkoronázásaként, egy újabb homokos partszakaszt látogattunk meg, ahova úttalan úton jutottunk el, többszöri nekifutásra. Elsőre nem akartunk hinni a navigációs rendszernek, de tényleg egy földúton keresztül vitt minket át a domb túlsó felére.

A legszebbek között számon tartott partszakasz a Ghajn Tuffieha-öböl („az alma magja”), amelyhez egy hosszú lépcsősoron keresztül lehet leereszkedni. Itt nem bocsátkoznék hosszabb kifejtésbe, tényleg gyönyörű hely.

A fürdőzést követően elindultunk felfedezni az öböl déli részét határoló félsziget(ecskét), amelyet nem túl simán, de körbe lehet járni. Pont időben érkeztünk, hogy a narancsban tündöklő napkorongot megfigyelhessük, miként merül a tenger sötétkék mélyére. Ez az élmény is egyike volt azoknak, amelyek örökre emlékezetessé teszik ezt a nyaralást. Túl sokáig nem tartott ez a bensőséges pillanat, ugyanis egyre sötétedett, és épségben vissza is akartunk érni a partra.

Most, hogy láttuk a forgatási helyszínt, mi is végig néztük az amerikai filmet, és azzal a jóérzéssel szenderülhettünk álomba, hogy egy nap alatt három különböző helyen is fürödhettünk.

Egy hét: A Kék Lagúna

Az utolsó napra ébredünk, amelyet teljes egészében Cominonak (Kemmuna) szenteltünk. Délelőtt 10-kor indult egy hajó a Mellieha part melletti kikötőből, amellyel körbe hajóztuk az aprócska szigetet, és a csapat egy részét kitettük Gozo partján. Akik pedig csak a rövidebb útra fizettek be, azok egyből a Comino és a kistestvér, Cominotto (Kemmunet) közötti homokos, áttetsző kellemes vízébe mártózhattak, vagyis a Kék Lagúnába.

A part mindenütt sziklás, és természetes árnyék nincs, viszont a csillogó égszínkék tenger tényleg fantasztikus, magával ragadó. Újonnan szerzett búvárfelszerelésünktől nem is nagyon akartunk megválni. Viszont szűkös volt az idő, - csupán három óra - így igyekeztünk a lehető legjobban beosztani azt. Szerencsére belefért egy-egy ananászos koktél is, és ellátogattunk az innen pár perc sétányira lévő Kristály Lagúnához is, amely egy, az előzőnél kisebb öböl a Kék Lagúnától Délre. Itt, aztán lehetett megint búvárkodni, és a sziklafalról ugrálni. Bátorságunk tanúsága ként álljon itt az a rövid beszámoló, amely elmondja, hogy mindketten le mertünk ugrani arról a sziklaszirtről, amely több mint tíz méter magasan emelkedett a víz felé. Ugyan, az ott tanyázó német turistáknak hála ez valakinél meg van egy GoPro-n full hd minőségben is, de reméljük, hogy így is elhiszi mindenki. Az kétségtelen, hogy egy ilyen ugrás után azért átgondolja az ember a víz sűrűségét, és a gravitáció fogalmát is. A kis lagúna azért is ajánlatos, mert kevéssé felkapott, mint a méltán híres kék társa, így pihenni is nyugodtabban lehet – már aki akar. Gyorsan elrepült az idő, s a hajó nem vár senkire, így a fedélzetre siettünk, hogy biztonságban visszatérhessünk Máltára.

A partra szállás után kerestünk egy hangulatos vendéglőt, ahol egy kis tengeri halat, és némi helyi bort is kóstoltunk. Így elkövettem életem első, ittas vezetését is. Viszont, ennek, ezen a szigeten semmi jelentősége nincs, ugyanis teljes tolerancia van, vagyis annyit iszol, amennyit csak akarsz, és úgy is vezethetsz. Mondanom sem kell, hogy volt ebből már néhány emberáldozatot is követelő botrány, de egyelőre ezt, az ottani vezetés jónak tartja.

A nap zárása képpen kettő, eddig ismeretlen Poki-pont meglátogatása következett. Az első, Málta legészakibb pontjához vezetett, a Korall Lagúnához, ami egy nyitott tetejű természetes úszómedence, nem messze a víztől. A nyitott, kör formájú tetőn keresztül le lehet látni a kb. 15 méter mélységben található vízre, ahova egy apró bejáraton keresztül lehet beúszni, vagy csónakázni. Mi, most csak föntről vettük szemügyre a különös képződményt, de örülök, hogy ez is felkerült a listára. Tovább haladtunk Mistra-öböl irányába, ahol a Mistra-üteg névre hallgató kis erődítmény áll, 1653-ból. A partszakasz önmaga szépségével ragadja magával a látogatót; lévén, hogy már alkonyodott, így csak rövid ideig csodáltuk a tenger hullámzó vonalait.

A hazautazás napja

Este indult a gépünk, így szinte egy egész nap rendelkezésünkre állt még, hogy teljessé tegyük a látnivalók palettáját. Így, elsőként Birgu (Città Vittoriosa, „Győzelmes Város”) kikötőjét látogattuk meg, amely Valetta megépültéig a lovagok székhelyéül szolgált, és egyike a Három városnak (Vittoriosa, Cospicua, Senglea). Mi, csupán sétálgattunk a régi, hangulatos utcákon, és a kikötőkben álló luxus jachtokat néztük meg, - na meg egy templomba is betértünk azért - de persze elsétáltunk a St. Angelo-erődhöz is, de csak külső várfalakon tettünk egy kört, be már nem mentünk. Egyébként még ezen a környéken található az Inkvizítorok palotája, és négy nemzetség (francia, provence-i, kasztíliai, angol) aubergje is.

Utoljára visszatértünk Valettába, hogy még a Casa Rocca Piccola nemesi házat belülről is szemügyre vehessük, amely nem messze áll a nagymesterek palotájától. Egy igazi 17. századi időutazásra kínálkozik lehetőség ebben az ötven szobából álló történelmi házban. Csak idegenvezetővel lehet végig járni a megtekinthető helyiségeket, mivel még mindig lakják az örökösök a házat, de így is testközelből láthatjuk, hogy milyen lehetett egy nemesi család mindennapja az elmúlt századokban. Miután végig jártuk az ebédlőt, a társalgót, a házi szentélyt, a bátrabbak megérinthetik a márki hálószobájában az ágyat is, amely a legenda szerint termékenységet hoz a nőkre. Ugyanis, annak idején a márki felesége 9 gyermeknek adott életet abban az ágyban. Majd a nappali, és az étkező után a hatalmas földalatti pincébe juthatunk. Állítólag közvetlen alagút vezet az utca túloldalán lévő templomba. Micsoda rejtélyek?!

Nem maradt más hátra, mint szépen lassan búcsút inteni a kopott lépcsőknek, a színes erkélyeknek, kopogtatóknak, és a világ legrégebben tervezett városának, mert indultunk a reptérre, ahonnan aztán búcsúztunk ettől az aprócska gyöngyszemtől, Máltától is.

Remek kirándulás volt, sok lélegzetelállító, természetfilmbe illő helyszínnel, és színes, változatos történelmi helyszínekkel tűzdelve. Aki nyitott, és kíváncsi a különböző kultúrák olvasztótégelyére, annak melegen ajánlani tudom Máltát, de aki csak strandolni, és szórakozni szeretne, annak is biztosított a lehetőség és helyszín. (Viszont a tavalyi, madeirai élményt nem szárnyalta túl.) Köszönjük Málta!

G a l é r i a . . .

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.