Az Ultra Supra Veterán Firmák díszes koszorúja úgy határozott, hogy van miért ünnepelni 2017. november 3-án, Dorogon. Ugyanis immár ötven éve, hogy az ipariak szakestély keretein belül éltetik a selmeci diákhagyományok szellemiségét, és egyúttal természetesen diskurálnak a szakma aktuális kérdéseiről is.

img_6820.jpg

Az OMBKE helyi szervezete, időt és energiát nem kímélve valósította meg a Selmecbányai hagyományok ápolása névre keresztelt rendezvénysorozatot, amelyről csupán elismeréssel lehet szólni.

November első péntekén a kora délutáni órákban kezdődött egy előadássorozat a helyi művelődési házban. Az előadók, ilyen vagy olyan módon, mind kötődnek ahhoz a selmecbányai örökséghez, amelynek megléte, szellemisége megelevenedett ezen a napon, és szinte tapinthatóvá vált a zsúfolásig megtelt, szépen felújított teremben. A programot színesítette és a nívóját emelte, hogy Szlovákiából, és Erdélyből is érkeztek vendégek. A megjelenteket dr. Korompay Péter köszöntötte, majd a prezentációk sorát – jó házigazdához híven – Glevitzky István nyitotta és egy kellemes történelmi áttekintéssel (1735, Selmecbánya…) készítette elő, majd adta át a terepet a polgármester úrnak, dr. Tittmann Jánosnak. Neki köszönhetően néhány jelentősebb műemlék jellegű építménnyel ismerkedhettünk meg. Ezek nagy része a 20-ik század első felében épült, és formálta Dorogot várossá, amelyben a helyi bányászat sikeressége is nagy szerepet játszott. A továbbiakban a selmecbányai képviselet részéről Erik Szombathy jókívánságai és meghívása selmeci eseményre hangoztak el, majd a folytatásban Kiss Csaba lendületes gondolatai kerültek terítékre. A hagyományőrző berkekben csupán alias Balhés Charley-ként ismert filiszter letaglózó őszinteséggel, mégis megfontoltan interpretálta éles meglátásait a jelenlévők felé. Szó esett itt a meg nem értett budapesti műegyetemistákról, akik lelkesen követik a „selmeciséget”, valamint arról is, hogy a fiatal erőknek a különbségek forszírozása helyett inkább a barátság, szakmaszeretet és az összetartás eszméit szem előtt tartva kellene példát mutatni, és a hagyományőrzés mellett a szakmai, egyesületi (OMBKE) ügyekben nagyobb felelősséget vállalni – természetesen az idősebbek patronálása mellett.
A folytatásban ízes beszámolóból ismerhettük meg az első ipari szakestély lefolyását és körülményeit, amelynek Tatabánya adott otthont 1963-ban, és elnöke a mostani előadó, Szikrai Miklós volt. Szintén a megyeszékhelyhez kapcsolódó jó hír – melyet később Bársony László az OMBKE helyi szervezetének elnöke jelentett be –, hogy ez év szeptember 8-án Selmecbányával testvérvárosi szerződés követett. Vivát! Úgy gondolom, Tatabánya igazán kitett magáért ebben az évben, hiszen a Jó szerencsét! emlékévvel megünnepelték az első csille felszínre hozatalát, ami 120 éve történt, egyúttal azt, hogy 70 éve emelkedett a település városi rangra. A soros előadó, Dr. András József foglalta aztán röviden össze a Zsil-völgyében zajló eseményeket, természetesen, ami a bányászatot illeti. Később még szó esett az egyenruhákról, viseletekről dr. Szemán Attila tolmácsolásában, amely igen érdekfeszítő téma, bár érzésem szerint még lett volna mit megosztania a soproni muzeológusnak, ha az idő és a keret engedte volna. Ezt követően a fiatalabb képviselők közül elsőként Krózser Dániel Péter miskolci bányász valéta elnök számolt be arról, hogy mi a helyzet a diáksággal a Dudujka-völgyében, végül pedig Nagy Péter zárta a sort a Selmeci Diáknapokról tartott bemutatójával, és biztatta az éltesebb korosztályt, hogy látogassák az évente megrendezendő bursch eseményt.

img_1313.jpgAz emlékülést követően dr. Nagy Lajosnak, az OMBKE elnökének jutott a megtisztelő szerep, hogy ünnepélyesen megnyissa az időszakos dorogi „bányamúzeum” kapuit. A „bányabejárat” mögött rengeteg relikvia ékesítette a stilizált bányát, munkaeszközök, fényképek, könyvek, kitüntetések, plakettek, tablók és egyenruhák voltak kiállítva szép számmal. A kiállítás, és az ott bemutatott tárgyak mind arról tettek tanúbizonyságot, hogy a nagy múltú dorogi szénmedence máig büszke őseire és a bányászatra.

A terepszemle után hideg sültek és franciasaláta várták a kiéhezett vendégsereget, majd, miután mindenki helyreállította vércukorszintjét, jöhetett a pálinkaverseny. Ezen tizennégy versenyző, huszonegy üveg pálinkája mérettetett meg. Hogy kié volt a legízesebb, azt pontosan nem tudjuk, de úgy vélem, hogy ezen a versenyen mindenki nyert, hiszen a szakestély kezdete előtt már egy csepp nem sok, de annyi sem maradt az asztalon. Így a kellő alap megvolt a jó hangulatú szakestélyhez, amely nem sokkal hat óra után kezdetét is vette. Az első momentum megteremtette a kellő fegyelmet és valamennyi résztvevőben áhítatot keltett, mikor is a diákok megragadták az addig katonáson sorakozó régiós zászlókat, és büszkén masíroztak körbe a termen, miközben zengtek a Gaudeamus sorai. Ezt követően a megszokott rendben folytatódott, pontosabban kezdődött az ünnepély, és megválasztásra kerültek a fiatalos tisztségviselők. Akik részt vettek korábban már dorogi szakestélyen, azoknak nagy meglepetést nem okozott a szerepek leosztása.. Az összeszokott brigád olajozottan és profin teljesített a szakestély alatt Glevitzky úr vezényletével.
A vendégek köszöntése után a kopogóé, és az emlékezésé volt a főszerep: ebben az évben öten távoztak az égi sörmezőkre, s kísérték onnan figyelemmel a történeteket. Hamarosan megteltek az asztalok étellel, itallal, és a nagyérdemű figyelme Korompay Péterre szegeződött, aki gördülékenyen, és frappánsan avatta fel az alkalomra készült hatalmas, díszes korsót. Minden felszólalást nóta követett, amelynek hangja szépen betöltötte a művelődési ház nagytermét. A vidámságot Balhés Charley a négyzetre emelte régi-új szófordulataival, és örök igazságokat magában foglaló mottóival. Az esemény tetőpontján elkészült az erős, ízletes itóka, a krampampuli is, amit a bátrabbak vidáman elfogyasztottak. A regisztrációkor különböző töménységű italokhoz különböző méretű ivóalkalmatosságot kaptak a résztvevők: egy három decis krampampulis korsót, egy apró pálinkás poharat, és egy szakestélyes literes kriglit. Tehát bátran kijelenthetjük, aki ezen az estén szomjas maradt, az kizárólag magára vethet! A méltó befejezés előtt, még a dunaújvárosi delegáció osztott ki néhányat a friss kiadású, diák napokra készült újságból (CSAKTER-KÜRT), és adott elő egy szívet melengető nótát (A mi várunk). Végül a vén diákok is elballagtak, és szabadfolyás következett. Itt még mindenki kénye-kedve szerint nótázhatott tovább, és mélyíthette a meglévő barátságokat, esetleg köthetett újakat. Majd szépen lassan kiürült a helyiség, így kénytelenek voltunk mi is tova ballagni…kiallitas.jpg

Az egész délutános program, és a szakestély emléke még most is megmelengeti szívemet, ha visszagondolok rá. Úgy érzem, ez a rendezvénysorozat méltó megkoronázása volt az elmúlt ötven évnek, amióta a selmeci diákhagyományok meghonosodtak Dorogon is. Bízunk benne, hogy az ősök tisztelete s a tradíciók ápolása továbbra is jelen marad ebben az összetartó közösségben és még sokáig énekelhetik, hogy szerencse fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://pez-potyi.blog.hu/api/trackback/id/tr3113411393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morgó Medve 2017.12.02. 18:52:06

Kedves Péter, ragyogó, szemléletes beszámoló, mintha én is ott lettem volna. :) Köszönöm.
süti beállítások módosítása