Es lebe hoch der Bergmannsstand! - Szakestély Dorogon
Címkék: Dorog Borbála OMBKE Szakestély
2010.11.22. 22:30
Ugyan bányász hagyományokat őrzök, és ápolok, azonban nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen közel kerülök eme mesterség, vérbeli képviselőihez, pláne mind ezt egy szakestély keretein belül. Megboldogult nagyapám, és édesapám is bányászként tevékenykedett sokáig, én pedig elmondhatom magamról, hogy voltam bányát látogatni, már többször is –hurrá!
Komolyra fordítva a szót: 2010-11-19-én az OMBKE dorogi csoportja Szent Borbála szakestélyt tartott. A meghívóban Firma és Veterán volt a megszólítás, ennek ellenére nem izgultam túlságosan. A korai kezdés oka (18:00) hamar világossá vált számomra, itt az elején valóban „szakmáztak” az öregek. Egy szimpatikus Román úriember* beszélt a nemzetiségi együttműködésről, aminek nem csupán a föld alatt kell létrejönnie. Ezután néhány arra érdemes kolléga ajándékokat és dicsérő szavakat kapott. Majd kezdődött a szakestély, amelynek sem gépész, sem pedig villamos nem lett az elnöke, helyette Vöröskői Zsófia vehette át az Praesesi szalagot. Ezek után utasította a Cantus Praesest, hogy végezze el helyette feladatát, azaz énekelje az Elnök dalát, - számomra – furcsa fordulat volt mind ez, de végül is a praxisba belefér. A Háznagy ismertette az esedékes intézkedéseket, és következtek a spontán felszólalások. Volt viccekkel tűzdelt, tréfás megjegyzés, de akadt komoly (jellegű) pohár is. Apropó, az érkezésemkor megkaptam csodás kupámat, ami bizony nem maradt szárazon. Ugyan nem tartozik a kedvenceim közé az Arany Hordó, de ezúttal valahogy még sem éreztem, hogy esetleg kevésbé ízlene az árpa lé. További érdekesség számomra, hogy a jól meg szokott zsíros kenyér helyett sós rágcsálni való volt fasírozottal és uborkával - ezt bevezethetnénk Újvárosban is.
A sok hangos „Vocem Preco” mellet a nótázás is kiemelt helyett kapott, aminek köszönhetően először emeltem – szakest keretein belül - üresen a kupát fejem fölé az „…éééélj sokáááá” dallam végre érve.
Volt még itt aztán keresztelés/Firma avatás is, ahol szigorú vizsgakérdéseket szegeztek az ekkor még setétségben szenvedő alany felé. De mivel a végére a nagylelkű Firmák jónak látták, és az Elnök is rábólintott így nagy örömmel konstatálhattam, hogy eggyel gyarapodott a burschok száma.
A végére lett aktuális saját kis mondandóm is, ha már – számomra – ilyen unikum (volt az is!) jellegű eseményen részt vehetek, akkor igyekszek szerény módon hozzá tenni. Az alább felszólalással készültem, amit aztán büszkén elő is adtam.
„Dunaújvárosból jöttem, amely második szülőhazám,
Ugyan Miskolcon születtem, mégis sok köt hozzá.
Itt léptem az ösvényre, amely Selmecbányára vezet.
De már Kohlenbrennerként égetem a szenet.
S lettem keresztelve, mint Műszaki Tanár,
annak ellenére, hogy Bölcsészekké lettünk immár.
Egy éve ilyenkor nem gondoltam volna,
hogy ennyi bányász köszönt majd, derék FIRMA módra.
Jó kívánságokat küld a megboldogult Sztálinváros,
és ezen kívül asztaltársaságom.
Csalódott Kenyér a nevünk, Geni Poppi az énekünk,
cipót, zsömlét nem sütünk.
Hálás vagyok, hogy itt lehetek, és képviselem családom is valamelyest.
Nagy Péter voltam, leülök, oszt’ jól van.”
A hivatalos rész utolsó akkordjai ként felcsendültek a himnuszok (Erdész-Kohász-Bányász!) és a ballag már is természetesen. Itt is volt még – számomra - üde színfolt: sokkal autentikusabbá tette a sörös üvegek csendülése, kopogása („Zúzzad az ércet…”) a kohász himnusz közben. S ugyan így a harmadikra hosszan és büszkén kiénekelt „szerencse feeel!” is büszkébb, dicsőbb hangzást nyújtott, mintha alacsonyabban lenne a hangsúly.
A szabadfolyáson aztán értékes emberi kapcsolatokra tettem szert, és nem győztem hálálkodni, hogy köztük lehettem/lehetek. Ők ezt hasonlóan érezték, és viszonozták. Volt már szerencsém sok esetben részesülni a kollegalitás (az együvé tartozás) jótékony hatásairól, de ennyire őszintén és befogadóan még sosem tapasztaltam.
A végére még a nótázásból is jutott egy jó adag, plusz a nótagyűjteményemmel gazdagítani tudtam a nemzetközi (Román) kapcsolatokat is.
Igazán örültem, hogy megtapasztalhattam hagyományainknak eme szegmensét is és mindezek mellet erősíthetem az emberi és a selmeci kapcsolatokat.
Tisztelet a bányász szaknak!
Szent Borbála Himnusz
Szerencse fel, szerencse le
Így szól a bányász éneke.
Tehozzád száll a sok fohász
Ó védőszentünk Borbála.A földön lent és az égben fent
Oly fénylő és dicső neved:
Te vértanú és szent lettél
E templom pátronájaként.És hogyha majd az ég honában
Isten elé járulsz
Te bajban és veszélyben légy
Az oltalmunk, s –mentsvárunk.De jó ha van ki ránk vigyáz
Az égben is gondol reánk.
Örömmel mondhatjuk, egyreSzerencse fel, Szerencse fel,
Szerencse fel.
*Mint utóbb megtudtam az úr:
Ioan Velica bányamérnök, az OMBKE tagja, a Hunyadmegyei Írószövetség elnöke, a Petrozsény-i kapcsolat koordinálója. Petrozsényben folyik a fekete szén bányászat.
Szent Borbála Himnusz:
Az apróbb magyartalannak ható eltérések nem gépelési hibának tudhatóak be. Idősebb Korompay Lajos Selmecbányán végzett, 1905-ben. Ahol megtalálta a hozzá való feleséget; majd később Várpalotán és Salgótarjánban vezérigazgatóként dolgozott. Unokája eme szép nóta életbentartásának érdekében lépéseket tett, és ennek köszönhetően a bányász Istentisztelet - a Dorogi Bányász Zenekar kíséretével - a Szent Borbála Himnusz éneklésével zárul. A majd három emberöltőnyi idő elteltével a szöveg alig változott, csupán két eltérés található: "E templom népe Téged kér" és "mondhatjuk".
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pez_Agent 2010.11.23. 14:52:54
De jövőre szerintem jó lenne, ha többen lennénk.