Szombaton még mindig volt egy egész napunk, hogy felkészüljünk az elkövetkezendő néhány nap eseményeire, így jutottunk a VUK parkolóba, ahol csatlakoztunk a főszakácshoz (Üdv Geró!) és segítettünk a gulyás elkészítésében, illetve a hordó sör elfogyasztásában. Ennek végére előkerült a 7 éves ágyas pálesz, és a buborékfújó is. Komoly világmegváltó beszélgetések, és a helyi kollégákkal való ismerkedés után egy kevéssé ismert néger srác is előkerült…; és később néhány Ultra Supra Veterán Firma is csatlakozott a társasághoz, akik jó kedvvel, pálinkával, hegedűvel, magyar,illetve bursch nótával emelték az est fényét. Autentikus soproni nótázós est, mondhatni.

Vasárnapra virradt, van, aki kakaskukorékolásra, vagy a felkelő nap első sugaraira ébred, Nekem Pistike csámcsogására sikerült felkelnem („Peeetya, Peetya, nagyon finom ez a sült húús!!”). Reggeli ébredés után – megtartva ígéretem – segítettem az Orvosi szoba megépítésében, majd összeszedve az addig hullázó Rajcit nekiindultunk követni a Firma Taxit. A vasút állomáson pedig vártuk az érkező pogányok seregét. Két részletben jöttek a pogik, de úgy vélem mindkét csapat nagyon szívélyes fogadtatásban részesült – hála a Dicső Firmáknak! Mire az utcára kiérkeztek a setétek, már nagy részüknek zöld volt a füle, sárga az orra, és a táskája a kocsi tetején figyelt. Gyorsan ment a sorakozás, a balek definíció és tízparancsolat elsajátítása, ezek mellett pedig a Firmák és társai nevének tanulása. Meg tanult mindenki köszönni, és már ekkor lelkesen ismételgették, hogy ez életünk legszebb hete!
Amint az utolsó adag sárgás csőrű is befutott, indulhatott a felvonulás. Elől a rendőri felvigyázás, utánuk a kocsik, szépen sorban. Kellemes 20°C, szemerkélő eső, ordító Firmák, és csodás soproni panoráma. Úgy hiszem ennél autentikusabb fogadtatásban kevés helyen lehet része az embernek, ha beiratkozik egyetemre.
A röpke egy órás utazást követően mindenki elfoglalta (villámgyorsan!) a szobáját, játszósba' öltözött, és következhetett az alkalmassági vizsgálat. Ugyan a sötétség menthetetlennek tűnt, de néhány odaadó Firma-orvos, és asszisztens próbálta minden erejét, és tudását bevetve a lehető legtöbbet kihozni a szerencsétlen kis betegből. Nem csupán fizikai ápolásban, de szellemi fejlődésben is segítettek a drága felsőbb évesek. Ennek hatására már nagyjából mindenki be tudott mutatkozni, de a parancsolatok még nem igazán mentek zökkenőmentesen. Ezt orvosolandó néhány fekvőtámasz, esetleg EKS került kiosztásra, és máris ment. Pálinkás keksz, és fokhagymás csokis golyó, ami gyógyszerként még serkenteni tudta a kis páciensek készségét. Ezen átlendülve jöhetett az UK egyes, kettes, hármas – így az ötödikig – szint. Ahol további frappáns, kreatív, vicces, evős-ivós feladat várt a drágalátos vendégekre. Ennek végére mindenki kellően elfáradt, és az esti bemutatkozó után, hamar nyugovóra tért.

Hétfőn a kötelező iskolai program, matekozás, indexkitöltés (plusz pont annak, aki megmondja, hogy Debrecen melyik megyében található!), tantárgyfelvétel. Mivel ezek közül egyik sem nagyon izgatott minket (bár volt egy rövid pillanat mikor elgondolkoztunk rajta, hogy talán beiratkozunk ipari vonat tervezőnek…), így lazulós hétfői programot terveztünk magunknak. Mivel volt időm, ezért barangoltam a csodálatos Botanikus kertben, és köszöntöttem Edét. Estefelé kezdődött a nótaest. Rövid felvezetőt hallottunk, mely főleg a nótázás örömére, és szeretetére sarkallt minden résztvevőt, majd megválasztásra került a nótaest Elnöke, és a hű társai. Eztán himnuszok, és szépen sorban mindenféle nótából egy kis ízelítő. A sötétedést követően pedig a -1 (mínusz egy) látott vendégül minket, ahol fakultatív sörözgetés, csocsózás, dartsozás, kuglizás vette kezdetét. De túl sokáig azért ez sem tartott, mivel másnap szintén (meglepő módon) korán kelés.

S a sorok rendezése után (reggeli torna, sorakozó), neki is indultunk a Felsőlővérek felé a Taródi-várhoz. A lenyűgöző épületmustra után leereszkedtünk a városba, ahol az Erdészeti-, majd a Bányászati múzeumba nyerhettünk betekintést. A városi ebéd, és egy kis nézelődés után pedig vissza a kollégiumokhoz, és kis idő múlva sorakozás. A baráti társaságok abban a megtiszteltetésben részesítették a pogányokat, hogy nulladik tanszéket tartottak számukra. Mi a Sörfűrészek és a Borbogarak vendéglátást élveztük (ez úton is köszönjük nékik) az András-pince falai közt. Ahol rövid időn belül sokszor sörtelenítettük bortalanítottuk poharunkat, és hasunkat fogva kacagtunk, meg hahotáztunk a humorosabbnál humorosabb előadásokon, melyeket a pogik produkáltak. Hazafelé meglátogattuk a Viktória vendéglátó ipari egységét, majd újfent a Greenben kötöttünk ki. Itt egy kis mókázás, majd korán lefekvés; ez azt is jelentette, hogy pont sorakozóra értünk a koliba, mikor is az elsősök reggeli tornához készülődtek (4:30)…

Szerda reggel már rég elment az utolsó csapat is túrázni, mire mi elvánszorogtunk a menzáig, majd újra nyugovóra tértünk, így késő délután átballagtunk a VUK parkolóba, ahol a remek paprikás krumpli illata fogadott. Mire megjöttek a túrázók már lehetett enni, inni, de leginkább mindenki pihenni akart. Mi is így tettünk, hogy az utolsó napra frissek, üdék, és kívánatosak legyünk.

A reggeli sorakozó jelszava (melyet a KTK-ás lányok ismételgettek): Reggel konyak, este konyak, ettől vagyunk mozgékonyak, és ennek tudatában Mi is vidámabban szálltunk buszra. Nótázva, és jó kedvvel érkeztünk Nagycenkre, ahol előbb kisvasutazásban volt élményünk, ami véletlenül lerobbant, majd a Széchenyi-kastélyt tekintettük meg. Számomra nagy élményt jelentett, ugyanis megtudtam, hogy gróf Széchenyi Istvánnak köszönhető a szeder(eper)fa meghonosodása kis hazánkban, illetve, hogy kisebbik fia, Ödön milyen elévülhetetlen érdemeket szerzett a tűzoltóság terén, nem csak itthon, hanem Törökországban is. […]
A kultúr programot követően – közkívánatra – himnuszéneklés a kastély előtt, majd indulás a Fertő-tó partjára. Amitől nem messze megint lerobbant az a fránya busz, szerencsére a sok erős, lelkes, fiatal pogány minden erejét bevetette, így tovább indulhattunk. Megérkezvén mindenki megszabadult a ruhájának nagy részétől és a habokba vetette magát. A parton már szólt mulatós elektró, és a közgazdász lányok már javában rázták (mindenki örömére), ehhez jött még habcsúszda, hideg sör, és a rengeteg önfeledt pillanat, amit szavakba foglalni igen nehéz. Tehát egy szempillantásnak tűnt az egész délután, pedig több mint 5 órán keresztül ment a mókázás a parton. Estére mindenki fáradtan, homokosan, és félig ittasan ért haza. De nem lehetett sokáig tétovázni, hiszen este bál! Itt bemutatásra került az a két kedves Firma akik egész végig csak játszották a pogány szerepét, és ugyan báli hangulat nem nagyon kerekedett, de zenés-táncos mulatság nagyszerű lehetőséget kínált, hogy a balek7 utolsó óráit is kitűnő hangulatban tölthesse az ember.

Reggel, mikor már azt hittük, hogy nem érhet minket semmi meglepetés akkor egy kellemes láncfűrész hangjára, és füstjére ébredhettünk, és nem volt mese, menni kellett...

Ez úton is szeretnénk megköszönni az aktuális fás Firma évfolyamnak a vendégszeretetüket, és mindent amit értünk tettek. S ugyan ilyen hálával gondolunk a közgazdász Firmákra és persze mindenki másra, akivel egy kicsit is bandáztunk, pálinkáztunk, nótáztunk, ettünk, találkoztunk. Szívünkbe zártunk zártuk a hűség városát, és mély tisztelettel és szeretettel gondolunk az eltöltött napokra.

Jó szerencsét!
Üdv az erdésznek!
Pénzt a fásnak!
Isten éltesse a közgazdászokat!

További képek

Ui.: "Ez a két ujjam, mindig tiszta!"