Üdv az Erdésznek!
LFS a Kohásznak!
Tisztelet a Gépésznek!
Igazságot a Jogásznak!
Pénzt a Gazdásznak!
Vivát Bölcsész!
Egészséget a Világnak!
Hangot a Zenésznek!
Ennél autentikusabb bevezetővel (köszöntővel) nem igazán vezethettem volna fel az elmúlt napokban történt eseményeket. Hiszen a csodás EÜ-s lányoknak hála, és a kedves Bölcsészeknek közreműködésével, másodmagammal a Miskolci bALEK hetén vehettünk részt.
Alig érkeztem meg az Egyetemvárosba, máris nyüzsgő tömeg és hangos ricsaj fogadott. Elfoglaltam lakosztályom az ötös kollégiumban, és hamar feloldódtam a sörnek és a zenének hála. Zengett a levegő az utasításoktól, és a köszöntésektől. Az egyik járdaszegélynél szorgos bányász gólyák szedték a szebbnél szebb virágcsokrokat, a másik tölgynél pedig a gépészek számolták, és köszöntötték egymást jó hangosan.
A kari (EÜ) eligazítás és a számolások után, szép kettes sorban haladva Hejőcsabára hatoltunk be. A kék egyen pólós ifjak legfőbb bázisára érkeztünk, ahol a portás vegyes érzelmekkel fogadta az energikus tömeget. Mindenesetre szépen lassan, de biztosan a kis sárgacsőrű brigád is elfogadta a helyzetet és kezdett belelendülni a névkeresésbe, vagy éppen a kupakadogatásba. A nagy forróságban természetesen a dehidratáltság tünetét sem hagyták figyelmen kívül, így fogyott a víz bőven…
A játékos ismerkedős meleg délutánt egy kis HÖK, Neptun, koli miegymás tájékoztató töltötte ki. Az egészen rövidre fogott, velős ismertetés teljes mértékben elnyerte tetszésem, hiszen nem volt túl szájbarágós, sem a végtelenségig elcsépelt. Na, jó, azért egy prezentációs technikák órát felvetetnék a kollegákkal, de persze 5 kreditért. :)
A sok izgalom és a páratartalom a hazautazása sarkallt, amely az elején volt csupán fáradtságos. Hiszen, a - néhány perccel előbb még az elsősöket bátorító - tanárnő, hirtelen taxi szolgálattá avanzsálódott, így meggyorsította a hazajutásom. Ez úton is még egyszer köszönet érte.
Eközben az Campus területén belül már csupán néhány boros flakon, és sörös doboz mutatta a jeleit, hogy az elsősök – lassan de biztosan – megérkeztek mind. Az irányt most a 3-as kollégium felé vettem, ahol a szürke egyen viseletes Wágnerek fogadtak nagy-nagy szeretettel. A túlélő csomagot a lehető legjobb pillanatban nyújtották át (egy kis szendvics) és a folyadékpótlásomról is kellően gondoskodtak. Az idilli csevej után pedig az újvárosi delegáció második felét fogadtam, hogy teljes mértékben elkezdődhessen az önfeledt dokumentálás…
Pistikével együtt kemény maggá olvadt a piros szívű dunaújvárosi csapat, és mindent megtettünk az események legprecízebb megörökítése érdekében. Természetesen közben ittunk (egy kicsit, kicsit, kicsit) a bányászokkal, és ismerkedtünk a gólyákkal. Esti kötelező programként megtekintettük a koktélkeverő versenyt, és felszabadítottuk kommunikációs csatornánkat a torokcsakránkon keresztül, hogy karmánk tökéletes egyensúlyba hozásával a lehető legteljesebb szeretet adhassunk mindenki számára…
Szóval reggel 7-kor mulatós technóra, és jó reggelt pálinkára ébredtem. Tökéletes kezdése volt ez a hétnek. Gyors sorakozó, és indulhatott a reggeli torna. Mindenki friss, üde, mosolygós arccal vágott neki az erőltetett menetnek. Szerencsére a köszönések már korrekt módon működtek, így a kartársak üdvözlésével nem volt probléma ezen a csodás hétfő reggelen. A reggelit követően pedig jöttek a csapatok beosztása, és kezdődhetett az egyetemi (kör)túra. A szökőkutak és az árnyékos padok mind kreatív megoldása váró feladatokat rejtettek. A folyadékpótlás természetesen itt is elengedhetetlen volt. Nem kísértük végig minden állomáson aprócska kékpólósainkat, helyette a szervezőknek segítettünk, hogy valamiféle meleg lé kerülhessen a megfáradt túrázók gyomrába. Mesteri répapucolással, és kiváló fűszerezési technikánkkal igyekeztünk ehetővé tenni a kondér tartalmát. Egyes visszajelzések szerint ez sikerült is.
Az este utolsó felvonása a kollégiumok folyosóján és a rokiban telt. A zenés táncos mulatság előtt azonban Pistikének sikerült teljes mértékben a Bölcsészek erkölcseibe mélyen belehatolni. A népszerűtlensége azonban nem tántorította el, így több ízben lehetett vele később is találkozni. Csetlő-botló mozdulatai könnyen azonosíthatóvá tették a szürke félhomályban.
A kedd reggel igazán mediterrán, jó időt hozott, amit az apróságok nem annyira díjaztak. Főleg, hogy a közel 30 °C –os levegőben kellet a cheerleading néhány csínját-bínját elsajátítaniuk. A néhány szem fiú a tojás alakú foci labda dobálásával foglalatoskodott, mi pedig a hűsítő redbull-t élveztük leginkább. Na persze hamar túlestek a kellemetlen perceken, és aztán a csapat versenyek következtek. Itt aztán hagymaharapás, hernyó menet, és vízspriccelés is színesítette a feladatokat. A versenyszellem hamar eluralkodott a bagázson, amire szükség is volt. Hiszen délután már haptákban álltak a csapatok, hogy indulhassanak a kocsmatúrára. A gépész ifjak igazán örültek is ennek, hiszen majd’ minden második csapathoz csapódott egy EÜ-brigád. Így a fiú-lány arány nagyjából kiegyenlítette egymást. Az elején még csak kokettáltak egymással, de később már a kollegalitás legfőbb jelei is megmutatkoztak. Tiszta szívből buzdították egymást, és önfeledten danoltak. Nekünk is sikerült a kulináris élvezeteket gyarapítanunk, egy kis kacsa, pióca és almás pite szervezetbe oktojálásával. A kiváló hangulat egészen az UV-dombig kísérte a brigádot, aztán innen hamar tovább libbentünk. S újra a piros és kék roki áldásos akciós sörét élveztük (hajnalig).
Az utolsó napra ébredtünk szerdán, és a reggelit követően (ami akár lehetett az előz napi ebéd is) frissen üdén összeszedtük magunkat, hogy a strandolás önfeledt pillanatainak adjuk át magunkat. Ami előtt még a közeli szupermárketben magunkhoz vettük a legfontosabbakat. Egy bounty, egy energiaital, és egy üveg Cserszegi… Mivel kibontani nem tudtuk, így az Uni-hotelt hívtuk segítségül. Ahol Alíz és János álltak szolgálatunkra - a legnagyobb tisztelettel tessék minden Uni-hotelesnek feléjük fordulni. A legkészségesebb portaszolgálat fogadott minket, és nem a valós, de a látens igényeinket is kielégítették. A rövid intermezzo után viszont már az MKV járatával robogtunk Selyemrét felé. Itt több tálca sör, és víz fogadott minket, na meg egy friss ebéd. A medencehasználat szigorú szabályait több ízben is hallhattuk a lelkes úszómestertől, és aztán a pasi vásár szórakoztatta a strandolókat. /Nem mertük áruba bocsájtani testünket, különben örökre ott ragadunk./ A délutáni, esti program pedig a csapatok bemutatkozása volt. A gépészeknél vitamin túra, a bölcsészeknél pedig családi vetélkedő. Ide sikerült egy kis betekintést nyernem, és a lelkes Tóbiásokat meghallgatni szurkolás közben, vagy épp a Szakadárok kántálásába belehallgatnom. De mindez a végelszámolásnál mit sem ért, hiszen az elit Wágnerek állhattak a dobogó legtetejére.
Nagyon részletekbe nem szerettem volna belemenni, hiszen akárki olvassa úgyse hinné el. Aki viszont részese volt eme remek eseménynek az a saját élményeivel gazdagodva bármikor kiszínesítheti.
Szeretném még egyszer – ez úton is – megköszönni az Egészségügyi Karnak a felvigyázást. Szeretnénk hálánkat kifejezni a BTK-nak, hiszen családcentrikusságukkal mindig figyelmeztettek az összetartásra.
A Bányászoknak, hogy közvetlenségükkel és szeretetükkel mindig egyenlő bánásmódban részesítettek minket. A gépészeknek, hogy mindig kellő tiszteletet gyakoroltak. A kohászoknak, hogy barátként üdvözöltek mindenkor. A gazdászoknak és jogászoknak, hogy szebbnél szebb gólyáik az esztétikus élményt emelték, és a zenészeknek is, hogy együtt grillezhettünk.
Vivát Miskolci Egyetem!
További fényképek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.