Régi vágyam vált valóra augusztus végén, mikor ellátogathattam a Nyugat-Londonban található Notting Hill kerületbe, az ott hagyományosan megrendezésre kerülő karneválra. Ez a zenés-táncos felvonulás már több mint fél évszázada a helyi karibi közösség egyik meghatározó eseménye, és népszerűsége egyre csak növekszik. Ami azt jelenti, hogy a hosszú hétvége alatt több millió(!) látogató is megfordul a környék utcáin. 

A karnevál eredeti célja, küldetése az volt, hogy a karibi, fekete tömegek és a londoni fehérek közötti feszültség enyhítésre kerüljön. Ezen felül pedig a kulturális sokszínűség bemutatása, kibontakoztatása, és a közösségi szellem erősítése is a rendezvény küldetése.

Az első napon, szombaton még csak hangolódnak a népek, és a zenekarok, majd vasárnap az úgynevezett „gyerek napon” az ifjú korosztályé és a családoké a főszerep, végül, a nagy finálé, az esemény csúcspontja hétfőn teljesedik ki, mikor kamionos karavánok gyűrűjében táncol több tucatnyi a karibi térség autentikus képviselői közül. S természetesen az utca szélein is hömpölygő tömeg kíséri a zenei fergeteget. Hamisíthatatlan karneváli hangulat.

Ezen a hétfői napon látogattam el jómagam is a délutáni órákban a környékre. Nem volt térképen, sem különösebb tervem, de nem is nagyon kellett hozzá. Már messziről hallani lehetett a jellegzetes mediterrán ütemeket, amely egyre csak csalogatta az érdeklődőket. Továbbá a szigorú rendőri felügyelet és az utcalezárások sem nagyon hagyták szétszóródni az érdeklődőket. A Holland Park megállótól közelítettem, majd a Ladbroke Groove utcáján haladtam, míg meg nem pillantottam az első színes jelmezes táncosokat, akik épp a soca és calypso (karibi zenei műfaj) valamelyikére ropták éppen, majd ahogy közeledtem a kamionok felé egyre változatosabbá és hangosabbá vált a lüktető hangorkán is körülöttem. A pörgős ritmusok mellett a hip-hop különböző árnyalatai is megjelentek, de persze a reggae, dancehall, ska, dubstep, és ezek egyvelege is fel-feltűntek úton, útfélen. Mármint szó szerint, mert ahol épp nem a hangládákkal roskadásig pakolt kamionok dünnyögtek, ott egy-egy utcácskában, vagy pubban, vagy tényleg csak az út szélén szólt valamilyen más zene, az aktuális közönség legnagyobb örömére.

A zenei eksztázishoz tartozott természetesen a féktelen jókedv, amit a rendesen megtámogattak az útszéli sör, koktél, és egyéb süti árusok is. De, aki csak simán sétálni indult, az is könnyedén delíriumos állapotba kerülhetett a tömény fűszagtól, ami egyfajta jellegzetes kísérője volt az egész karnevál légkörének. Aki megéhezett az szinte bárhol lelhetett sült csirkét, és egyéb karibi finomságot, vagy épp friss gyümölcsöt is a közelben.

Az idő előre haladtával, és ahogy a nap egyre inkább alábukott a horizonton, úgy szaporodott a tömeg is, és vált a buli féktelenebbé. Szerencsére én nem találkoztam semmilyen atrocitással, de bizony ez is előfordul alkalmanként. Hogy ezzel mennyire vannak tisztában a környékbeliek, azt jól példázza a beszögelt üzlethelyiségek, és a bedeszkázott, elbarikádozott nyílászárók sokasága is.

Pár óra sétálás és nézelődést követően hazafelé vettem az irányt, s kicsit ugyan sajnáltam, hogy az esti eseményeken már nem vehettem részt, ugyanakkor első alkalomra elég volt ennyi is. Ugyan nem sok karneválhoz volt még szerencsém életemben, de lenyűgöző volt, amit láttam, hallottam, tapasztaltam. Fantasztikusnak találtam, hogy mire képes a zene vibráló ereje, legyen szó egy nyolc keréken guruló hangos sound systemről, vagy akár csak egy út széli xilofon csengő hangjáról, az ősi elemi energia átjárta a levegőt, és ennek az érzésnek részese lehettem én is egy kicsit.

Fotók még . . .

Rövid videó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.