Első szabadulós játék volt, amit játszottam, de bevallom őszintén, hogy ahogy egyre közelebb kerültem a starthoz, úgy fokozódott bennem az izgalom.
A játékvezető szigorú, kimért, és tudatos volt; ugyanakkor biztosított mindenkori támogatásáról, de ahogy elhagyta a helyiséget tudatosult bennünk, hogy innentől kezdve csupán magunkra számíthatunk. Öten vágtunk neki a safe house-nak.

A „bevezető” műsorból megtudtuk, hogy néhányan maradtunk a hanyatló Föld küszöbén, akik még küzdhetnek az életért. Egy óránk volt minden feladat megoldására, és a megmenekülésre. Az idő, először lassan vándorolt csak, majd ahogy egyre több „kirakós elem” került a helyére, úgy gyorsultak az események is. Mindig azt hittük, hogy már mindent átnéztük, már minden kombinációt próbáltunk, hogy már mindenhol jártunk, de mégis akadt lépésről-lépésre újabb rejtekhely, vagy rés, esetleg trükkös megoldás, ami új fénybe helyezte a „megszokott” koncepciót.
Így aztán a csapatjátéknak, és a kitartásnak köszönhetően kijutottunk a szobából, és mindannyian megmenekültünk. Hurrá!

A játék vége után, még mindig hevesebben vert a szívem, és éreztem a frissességet, feltöltöttséget, izgatottságot, ami az adrenalin bombának volt köszönhető – pozitív stressz. Egyből elemezni kezdtük játékunkat, hogy miért is nem láttuk át gyorsabban a megoldásokat, miként mentünk el elsőre egy fontos tárgy mellett, satöbbi.

Örülök, hogy az első játékomat az Escaper falai között éltem meg! S, ami felvillanyoz, hogy hamarosan nyílik egy újabb szoba, ahol lehet folytatni a kalandot, és edzeni elménket.
Köszönjük a lehetőséget a játékra, és a kiváló játékmester közvetlenségét!
CSAK ajánlani tudom mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.