A decemberi izgalmak után, egy csendes január következett, majd az év második hónapjában újabb izgalmakba vetettük bele magunkat. Hazalátogatás, síelés a sógoroknál, illetve wellness-hétköznap Kelet-Magyarországon. Ezekről a tapasztalatokról szeretnék néhány sorban megemlékezni.

Mostanában igyekszem szuggesztálni magamat, hogy ma valami csodás dolog fog Velem történni. Ez alól az utazásunk napján sem tettem kivételt, pedig fél 4-kor már úton voltunk a reptér felé. S láss csodát! Az egyik bájos légiutas-kísérő érkezett segítségünkre, a gép hátsó részénél, pont mikor szerettük volna felállítani helyünkről az odatelepedett hölgyet. Anna barátnője gyorsan odasúgta nekünk az új koordinátákat: üljetek a 12-es székhez. Így jutottunk tágasabb ülőhelyhez, és vendégváró teához, a gyümölcsökről, és a ropogtatni valókról nem is beszélve. Ráadásul a gépünk húsz perccel korábban landolt a menetrendhez képest, szóval csodásan kezdődött a szabadságunk, ehhez kétség sem férhet. Szerencsére a folytatás is hasonlóan jól alakult.

Semmering-Stuhleck

Gyors családlátogatás, puszi-puszi, sífelszerelés beszerzése, és másnap már indultunk is Ausztriába, hogy Semmering-Stuhleck ormait meghódítsuk. Azt kell, hogy mondjam, itt is minden zökkenőmentesen zajlott, pedig kis izgalom volt bennünk az autókázás idején, mivel a jogosítványom néhány ezer kilométerrel odébb, a fiókomban pihent. De, szembe néztünk a veszéllyel, és kihívásokkal, és simán leautókáztuk ezt a néhány száz kilométert.

A felvonók aljához délelőtt tíz óra magasságában érkeztünk, ahol gyorsan téliesítettük magunkat, aztán kiváltottuk bérletünket, és nekivágtunk a hófödte tájnak. Ragyogó, napsütéses időben volt részünk, és a pályák is eléggé jó állapotban fogadtak minket. Így a bemelegítést követően már siklottunk is lefelé a lankás hegyoldalon, kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert azért a kezdeti fordulatszámot fel kellett venni mindannyiunknak. Mikor elfáradtunk, akkor egy kis hagymaleves, forrócsoki, és Almdudler frissített minket, később, ebédnél pedig gőzgombóc és rétes adott újabb energiát a folytatáshoz. Itt találkoztunk – hosszú telefonálásokat követően – először a „soproni” csapattal is, akiknek ez úton is kijár a köszönet, mert Nélkülük, valószínűleg nem jutunk el síelni az évben. Ők a hagyományos rántott szelet krumpli kombót részesítették előnyben a nap folyamán. Egyébként meglepő volt, sőt a későbbiekben néha zavarba ejtő is, hogy rengeteg magyarral találkozik az ember, mármint nem csak a pályán, hanem a vendéglőkben is. Szóval, ha nem ment németül a rendelés, akkor mire bele kezdtem volna angolul, addigra már jött a javaslat, hogy –„mondjad magyarul nyugodtan” - ez valóban meg is könnyítette sokszor a helyzetet. Az első napot kicsit hamarabb zártuk, mint átlagosan a későbbieket, mert szerettünk volna már lepihenni, és még a szállást is meg kellett találnunk. Ez pedig az Alpenhof Hotel volt, ami csupán 10 perc autóútra található a pályától; az előtérbe érve hatalmas kandalóban lobogó a tűz fogadott minket, és az óriási üvegablakon keresztül csodás kilátás nyílott a vidékre. A beköltözést követően már indultunk is vacsorázni, hogy a finom, svédasztalos fogások ki ne hűljenek. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, és nem is lehetett panaszunk a kiszolgálásra sem. Szorgos, barátságos felszolgálók figyelték az asztalokat, hogy sehol ne maradjon egy üres pohár, vagy piszkos tányér. Az étteremben dolgozó személyzet egytől-egyik lengyel volt; de a vendégek között is akadtak lengyel anyanyelvűek. A szálláson, mint ahogy a pályákon is lehetett találkozni egyébként még svájci, szlovák, cseh, és persze magyar nemzetiségűekkel is. Miután helyreállítottuk vércukor szintünket, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a szaunát és a medencét is. A szauna 10 Euro volt egy órára, de ez remek ajánlatnak bizonyult, mivel 4 fő felett csupán 20 Euro ugyan ez a szolgáltatás, ezt később ki is használtuk. Az épületben két helyiség is található, ahol a szauna felirat szerepel, így elsőként a medence partján várakoztunk, hogy majd, talán kinyílik az ajtó, és mehetünk párolódni. Aztán a portán megkaptuk a kulcsot (kártyát) az igazi szaunához, ami a földszinten található, volt itt aztán zuhanyzó, napágyak, merülőmedence, és előre bekészített ivóvíz is, na meg persze törölközők bőven. Közben kellemes, lágy zene szólt, ami elősegítette az ellazulást, és a forróság után ki lehetett menni a hóba is meghemperegni. Gyorsan elrepült ez az óra, és úgy gondolom, hogy kellő mértékben sikerült méregteleníteni szervezetünket is. Ezt követően már nagyon nem is vágytunk másra, csak a puha ágyra, és egy kis pihentető alvásra, aminek neki is láttunk már nyolc óra magasságában.

Másnap hat óra előtt már talpon voltunk, és mint az izgatott gyerekek pillantottunk ki az ablakon, ahol láttuk, hogy kábé 20 cm friss hó esett az éjszaka. Még reggeli előtt mentem, kerestem egy lapátot, hogy kiszabadítsam az autót, és járhatóvá tegyem a lépcsőt. Kicsivel utánam érkezett egy svájci úriember, akinek szintén segítettem ebben a műveletben, amit Ő egy jégvakaró-kölcsönzéssel hálált meg, ugyanis annak híján voltunk. Ezzel le is tudtam a reggeli testmozgást, és lehetett nyugodtan enni. Az útra egy szendvics, meg egy alma csomagolása, és készen is voltunk a következő napra! Immár korábban sikerült találkozni a többiekkel, így együtt mentünk, és róttuk a kilométereket, hegyről le, hegyre fel. Szürke felhők, és olykor havazás kísért minket ezen a pénteki napon, a nap sugarai csak néha törték át a felhőkből fonódott ólmos mennyezetet. Ez szerencsére nem befolyásolta sem a kedvünket, sem a lelkesedésünket. Vidáman, bátran csúszkáltunk, néhol csapatban, néhol jobban előre merészkedve egyénileg. Lassan megtanultuk a pályák számozását, a hütték nevét, és a felvonókat is, ha netán elszakadt volna valamelyikünk, akkor könnyen, gyorsan tudjunk újra találkozni. Ebédnél, az otthonról hozott disznósajt aratta a legnagyobb sikert, mármint a fiúk körében, a többiek maradtak a jól bevált édességek mellett, egy kis heiße Schokoladéval kiegészítve. (Meg merem egyébként kockáztatni, hogy a zsebpénzünk javát a forró italra költöttük, ez alatt a néhány nap alatt). Később még a csúcsot is meglátogattuk, de mivel ott jeges szél fújt, ezért annyira nem vittük túlzásba a dolgot. Volt szerencsénk még egy profi síelővel is találkoznunk később, akinek egyik rokona a mostani olimpián képviseli hazánkat – mint tudtuk meg tőle. Másnap is találkoztunk vele, ekkor pedig segített tökéletesíteni lecsúszási technikánkat is, szóval igazán hasznosan, és eredményesen zártuk a délutánt, meg egy kis késéssel is. Mire az egyik kedvelt pályánk aljához érünk, pontosabban, mire mindenki megérkezett ( J ), addigra sajnos a felvonót már csak a karbantartók használták, így kénytelenek voltunk gyalogosan elindulni, hogy legalább a lenti felvonóhoz odaérjünk zárás előtt. Ez a művelet síbakancsban nem a legkényelmesebb, és hamar beláttuk, hogy nem is elég gyors. Nem voltunk ám lelemény híján, így visszacsatoltuk léceinket, és a frissen esett havon megindultunk az autóút szélén, szépen lassan lefelé. Az utolsó métereket már gyalogosan kellett megtennünk, viszont sikerült annyi időt spórolnunk, hogy sikeresen feljutottunk az utolsó kabinok egyikébe.
Estére közös szaunaázás volt betervezve a többiekkel, de adminisztrációs hiba miatt csupán egy nappal későbbre volt időpontunk. Ezen az estén sem akadt probléma az álomba merüléssel, pedig eddigre már szereztünk néhány emlékfoltot az aktív sportolás folyamán.
A hétvége beköszöntével megnövekedett a sorban állás ideje is, de egyesek szerint, ez még mindig nem volt igazán vészes, ahhoz képest, mikor az ottani iskolákban téli szünet van. Ettől eltekintve minden, a már megszokott módon zajlott, és a nap végén is időben, és kényelmesen lejutottunk a hegyről, aztán este pedig a szaunába is bejutottunk. Ezek után már csak az összepakolás, és a vasárnapi levezető csúszás maradt hátra, utána, a kora délutáni órákban pedig indulás haza. Jókedvűen, feltöltődve, örömmel intettünk búcsút a fehér tájnak, mert a szintkülönbség csökkenésével egyre inkább tavasziassá vált a vidék is körülöttünk.

Debrecen

Sok idő nem jutott pihenésre, mert hétfőn reggel már a szélrózsa másik iránya felé tartottunk, Keletre. Az úti cél Nyíradony-Tamásipuszta volt, ahol egy hatalmas épületkomplexumban wellness szálloda és magánklinika is működik, a Borostyán MED Hotel.
Mivel Anna még soha nem volt ilyen wellness üdülésen (jó, a karácsonyi ajándékot nem tudhatta), ezért elhatároztuk, hogy kipróbáljuk, és keresünk valami pihenésre alkalmas helyszínt. Aztán indult a kuponvadászat, és néhány ismerősöktől szerzett tanácsot követően már véglegesítettük is a foglalást, tehát így jutottunk el az ország keleti szegletébe.
A délutáni órákban, kora este érkeztünk csupán, mert előtte tettünk egy rövid varbói kitérőt is, ha már erre jártunk. Az óriási márványpadlós előtérbe érve hatalmas üvegcsillár hívja fel magára a figyelmet, a bejárat két oldalán pedig egy oroszlánpár figyeli lépteinket. A kedves recepciós lány gyorsan elintézi nekünk a papírmunkát, és már mehetünk is a szobába, ahol gyümölcstál és hűtött pezsgő fogadott minket, ez aztán a kiszolgálás – gondoltuk örömünkben! A szobában, mint ahogy az épületben mindenhol barokkos elegancia gondoskodik a luxusérzet biztosításáról. Néhol, számomra az aranyozottság, és csillogás túlzó volt már, de összességében esztétikus, és igényes a helyiségek megjelenése. Ugyan így hozzátett az élményhez az olajportré az ágy fölött, és a modernkorból származó automatizált fűtés. Nem tudtuk külön befolyásolni a hőmérsékletet (csak az ablak kinyitásával), de valahogy mindig pont ideális volt. A kipakolás után gyorsan fürdőruhába bujtunk, s az alagsorba igyekeztünk, hogy megmártózhassunk a medencékben. Volt itt termálvizes pezsgőfürdő, meg sodró vizes medence is, a gyerekeknek pedig külön pancsoló, ez utóbbit most nem használtuk. Átellenben pedig szaunák, gőzkabin, merülőmedence, és sószoba található, ezek körül napágyakon lehetett pihenni. A kinti medencék közül egy üzemelt, amelyben meg lehetett mártózni a szaunázást követően. A felfrissülés után indultunk vacsorázni, amelynek az ún. Kristályteremben volt terítve. Itt is svédasztalos választékból állíthattuk össze az esti menünket. A szálloda hiába volt előkelő, mi nem éreztük azt, hogy ez bármilyen kötelezettséget is róna ránk az öltözködést illetően, így csak „otthonkában” mentünk enni, mint ahogy ezt tettük néhány nappal korábban Ausztriában is. Azért annak örültünk, hogy lebeszéltük egymást arról, hogy csupán köntösben menjünk, miután megláttunk egy feketébe öltözött párt, akinek a férfitagja nyakkendővel egészítette ki az ingjét, a hölgy pedig magassarkút és kisestélyit viselt. Annyira azért nem vettük komolyan a dolgot, hogy másnap ne ismételjük meg a lezserebb megjelenést, a vacsora alkalmával, sokkal inkább az ízeké volt a főszerep, amelyből nem volt hiány. A magyarosabb, rántott dolgok mellett volt természetesen vegetáriánus választék is, de egy-egy különlegesebb fogás (hal, vagy vad) is megjelent a palettán. A desszerteknél ugyan úgy volt mindig bőven miből válogatni. A kiszolgálás szintén kifogástalan volt: barátságos, figyelmes, udvarias. Az est záróakkordjaként  moziműsor következett a hatalmas televízión, mégpedig Rózsa Sándor tévésorozat aktuális epizódját tekintettük meg.
Másnap korán keltünk, készülődtünk, és a reggeli után debreceni városnézés következett. Itt egy kis séta a Nagyerdőben, ahol szemügyre vettük az új stadiont, és a szomszédságban található víztornyot is, meg kicsit bámészkodtunk az egyetem orvosi campusszán. A város belsejében megnéztük a Nagytemplomot, és a benne található kiállításokat, illetve a bátrabbak kimerészkedtek a tetőre is. Innen aztán, a tavaly nyílt Szabó Magda Emlékházba látogattunk, ahol különös időutazásban volt részünk, és egy kicsit jobban megismerkedhettünk az írónő életpályájával, és életének történéseivel, helyszíneivel. Ezek a rövid látogatások fértek bele a napközbeni programban, ugyanis délután kettőig lehetett ebédelni a szállodában. Egy kicsivel érkeztünk a zárás előtt, de még nem pakolták le az asztalokat, így szerencsére nem maradtunk éhen. A délutáni sziesztánkat pedig egy kellemes masszázsba torkollott, ahol több mint másfél órán át kényesztették a testünket, arcunkat kakaóvajjal, és különböző illatos olajokkal. Eztán már csak a vacsora, és a pihentető alvás várt ránk. Közben kaptunk egy ajánlatot is, miszerint maradhatunk tovább a szobában másnap, felár nélkül, mert nem érkezik senki a helyünkre. Ezt el is fogadtuk, így szerdán, az ebéd előtt még egy szauna szeánszban is részt vettünk, amit egy igen kedves, pörgős, csupaenergia szaunamester tartotta. Kaptunk egy kis frissítőt az összejövetelhez, amit magunkba, és magunkra is önthettünk, tetszés szerint. Többszöri felöntés, egyenes hát, mély lélegzet, és erőteljes léglökések színesítették a negyedórás összejövetelt, ami így, talán gyorsabban is eltelt, mint egyébként, ha csak üldögél az ember. Röviden összefoglalva: leizzadtunk rendesen!
Ebéd, kijelentkezés, indulás haza. Az úton még mindig ott éreztem az orromban az édesnarancs ízét, és a testem-lelkem is felfrissült ez alatt a néhány nap alatt. Eljátszottunk a gondolattal, hogy most jó lenne még néhány napot síelni, de talán majd legközelebb.
Nagyszerű téli kikapcsolódás, élményszerzés volt ez a februári, és reménykedem benne, hogy nem kell várni sokat a folytatásra. Hálás vagyok, hogy ilyen csodás volt ez a néhány nap!

Képek a síelésről - - - >

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.