Augusztus legvégén látogatott Budapestre a reggae műfaj egyik legnagyobb alakja, Damian ’Jr. Gong’ Marley. Akinek nem mondana sokat a név, elárulom, hogy Bob Marley egyik fia (utolsó előtti gyermeke), aki folytatja apjának az útját, és már tizenhárom éves kora óta, a zenén keresztül igyekszik megteremteni a békét a világban…

A klasszikus reggae elemekkel kevert dancehall, hip-hop, és olykor elektronikus hangzások tették igazán egyedivé a kedd esti atmoszférát, melyet Damian Marley, és persze bandája képvisel, és demonstrált a Budapest Parkban. Persze, aki ismerte a munkásságát, annak ez nem volt újdonság, ugyanakkor a fellépés hozott érdekességeket az igazán nagy rajongók számára is.

 A ráhangoló ütemeket, a „bemelegítést” a Riddim Colony hozta el nekünk, ekkor még volt hely a színpadhoz közeli sorokban is, de egyre inkább sűrűsödött a kíváncsi tömeg. Aztán fél nyolc magasságában – a beállást követően (mármint hangszeres!) – berobbant Mr. Marley és bandája, nem is akármilyen kezdéssel!

Felcsendült a Skrillex-szel közös Make It Bun Dem, ekkor majd’ mindenki egyszerre emelte kezét a magasba és integetett ritmusra. A folytatásban Set Up Shop, More Justice és természetesen következtek a „kötelező” slágerek, ismert számok, mit például Nas-szal közös Patiece, de persze nem maradhatott el a Road to Zion, Confrontation, Beautiful vagy az Affairs Of The Heart sem. Egy kis nosztalgiának is tanúi lehettük a koncert közepe táján, mikor néhány Bob Marley szám is megelevenedett – így a Get up stand up -, kissé újra hangszerelve – nagyszerű színfolt! Tíz órához közeledve a Road To Zion, majd a Welcome the Jamrock rigmusai vetítették elő – sajnos - a várható befejezést. Aztán néhány perccel a már említett időpont után, ahogy jött, úgy el is tűnt a füstben a jamaikai raszta ember; némi ürességet, és hiányt hagyva az eksztázisból még fel nem ocsúdott közönség szívében. A több ezres tömeg követelte a ráadást, de sajnos ennyi fért a show-ba, ez volt srácok…

Maga a koncert élmény pont olyan volt, mint amilyenre számítottam, és úgy érzem, hogy a hétköznap ellenére a magyar vendégsereg is kitett magáért, bár olykor-olykor nagyobb tűzzel, és odaadással is mozoghattak volna, de persze nem tisztem megítélni senkinek sem a bulizási stílusát. Ezzel együtt engem, és baráti társaságomat sem gátolt mindez abban, hogy felhőtlenül adjuk át magunkat a reggae muzsika rigmusainak a Parkban.

További képek...

és egy videó...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.