Mint az előzőekben, most is elárulnám, hogy néhány nap elteltével sokat nem változott a helyi időjárás. Az éjjel mondjuk dörgött, villámlott, és szórványosan esett, de ma ugyan olyan napos, nyári idő van, mint idáig.

London Bridge, Museum of London, Islington, Brick Lane, Camden Town.

 2013. július

Nagy-Londonról érdemes még tudni, hogy 32 faluból alakult ki az évszázadok folyamán, s annak ellenére, hogy jól szervezett a (tömeg)közlekedés, nincs semmiféle logika, vagy egységes rendezési elv az útvonalakban, a városképben. Adott volt a rómaiak számára, hogy a Temze partján telepednek le, s alakítják ki britanniai provinciájukat (Londinium). Ezt a központot nagyjából a mai London Bridge környékére lehetne rakni. Szépen fejlődött az évszázadok alatt, templomok, apátságok emelkedtek, majd a fényes ragyogást az 1666-os nagy tűzvész derékba törte. Innen lehetett volna kezdeni újra az építkezést, nagy körutakkal, vagy logikus elrendezéssel, DE nem. Nos, ennek kifejtésébe nem mennék most bele, legyen ennyi elég a mai történelmi áttekintésből.

Saját élménybeszámolómnak egy fülledt vasárnapon lett vége (előző bejegyzés), s hétfővel új kihívások vártak reám. Édesanyám egyik kedves ismerőse (6 év után, és nagyjából 1000 font ellenében) végre angol állampolgár lett. Az Islington Tower Hall adott otthont ennek a szép eseménynek. Állítólag valami (híres?) film is játszódik itt, de erről csak úgy hallottam [Szerelem és egyéb katasztrófák -szerk.]. Szóval több tucat ember egy nagy díszes teremben összegyűlt, hogy majd jól britté avatják. Papírmunka, átvonulás a díszterembe. A közvetítő mondja a praktikus tennivalókat, állva megvárjuk a polgármester érkezését, majd fogadalom tétel, s aláírás. Fotó. Papír megvan, büszkén mutat, és fotó a polgármesterrel (háttérben, nagy keretben Bözsi!) meg az egyéb hozzátartozókkal. Végén himnusz, örömködés, s Beatles számok (a fotózás és az aláírás altt)! A terem végében ott a hatalmas nyomtató masina, és öt font ellenében már lehet is előhívatni a képeket. Na, ez a profizmus!

A következő napok a Museum of London látogatásával teltek. Pontosabban két nap volt szükséges, hogy végigjárjam, s ne csak átrohanjak rajta. Illetve egy meglepetés szülinap részese is voltam. A múzeum eléggé részletes, és interaktív. Ellehet szórakozni, s sokszor olyan érdekességekbe is bepillantást nyerhet a látogató, ami még emlékezetesebbé teszi a kirándulást. Egyébként London történelmét mutatja be az épület, egészen az őskortól kezdődően. Ősember csontok, s használati tárgyak, multimédiás bemutató és a többi, és a többi. Amit csak ellehet képzelni. Az eddig látott múzeumok közül ez tetszett a legjobban…

A hétvégét ismét kelet felé töltöttem. Brick lane, Allen Garden. Sokat buszoztam, és kacskaringóztam, mire ide kilyukadtam, de megérte. Hatalmas tömeg, az utcasarkokon a pubok vendégei miatt alig lehet közlekedni. A török éttermet népszerűsítő „pincérek”, emberről emberre próbálják meggyőzni az arra látogatókat, hogy az Aladin étlapja a legváltozatosabb, s térjen be mindenképp. Klubot hirdető szórólapárus nyomja kezembe az aktuális buli felhozatalát, és én pedig csak állok, és csodálkozom. Hozzátartozik, hogy hétvége volt, ami annyit jelent, hogy délután 4-6 órakor már a jól menő üzletemberek (kosztümben, öltönyben) már vedelnek. Nem ritka látvány a barátnős beszélgetés a teraszon egy kis sült krumpli és egy üveg pezsgő társaságában. De ugyan így nem volt furcsa, mikor keresztbeálló szemekkel cipelte a hasonlóan józan barátnőjét a jól szituált úriember az út közepén. Sőt, mikor nincs hely a kocsma pub előtti járdán, akkor az úton ülnek… Teljes fesztiválhangulat.

Itt idézném fel egy másik (időben hozzánk közelebb lévő) hétvégi esemény emlékeit is. A helyszín Camden Town, ugyan ez a bazári, fesztivál hangulat. Az utca szélén sül a kebabba való, egy-két helyről sláger zene, és (félig?) ittas fiatalok járkálnak az úton. Közben két utcai művészbe botlok. Isznak, és közben aszfaltrajzot készítenek. Mellettük láthatósági kabátban álló rendőrbiztossal társalognak, aki nem bünteti meg, - sőt még úgy sem látszott, hogy megróná – őket, csupán a technikáról érdeklődik, s elismeréssel beszél a művészekről. Nagyjából ugyan ez a mentalitást tapasztaltam később is. Csatorna part (Camden Lock), kisebb, nagyobb bandák, isznak, ’szakértenek’ [itt nem használnak idéző jelet, csak aposztrófot, ez is érdekes számomra], zenélnek, énekelnek. A rendőri felügyelet állandó (nehogy valami komolyabb baj legyen), s egy két renitenstől eltekintve mindenkit hagyna békén. Pedig végigsétálva a parton nem csupán dohány került egy-egy sodort cigarettába, az tuti, és a sörös/boros üvegek csörgése. Ha már itt tartunk, azt el kell mondani, hogy eléggé elterjedt a saját magad által készített cigi. Nem csupán a szakmunkások, vagy a fiatalok körében. Pedig, talán még olcsóbb is a cigi, mint nálunk – itt is az órabér szerinti számítás él. S itt lehet kapni „mindenhol” : ). Röviden, az intermezzo lényege annyi volt, hogy a rendőri jelenlét, és biztonság nagyjából állandó, és nem a kákán is csomót keres típusú intézkedés a jellemző. Egy eset, még ami feltűnő, s nálunk talán ötezer forintnál kezdődik egy ilyen cselekedet. Ez nem más, mint a piros lámpa. Ha nem jön semmi, akkor mindenki megy, mint a birka. Tényleg nem zavarja őket, hogy milyen színű a lámpa. Ha nincs forgalom, lehet menni. S megmondom őszintén nem nagyon tapasztaltam olyat, hogy bárki felelőtlenül rohant volna. Velem is előfordult, hogy úgy mentem át a piroson, hogy a túloldalt ott állt egy pár rendőr. Semmi nem történt. Ennyit a rugalmasságról.

Szóval Birck lane, s közelítek a park felé. Jó menő klubokból szól a különféle muzsika. Jó/rossz arcú színes bőrű srácok a fehér BMW előtt várják a petrezselymet, vagy a „barátnőiket”, utcai graffitisek művészkednek kedvükre, és persze a legkülönfélébb stílusú, korú, és kinézetű utcai arcok özönlenek körös körül. A klubok este 6-7 körül már félig tele vannak (szigorú sorban állás, beléptetés, face-, dress control!) megy a mulatás. A parkban ugyan ez mint a szórakozóhelyeken, zene nélkül. Jó kedélyű ifjak frizbiznek, fociznak, ismerkednek, isznak. Itt töltöttük az est nagy részét, új ismeretségek szövődtek, beálltam én is focizni az újdonsült haverok közé, s eztán hazafelé vettük az irányt. A kedv, és a lendület meglett volna, de a forrás hiányzott (na meg egyesek szerint alul öltözöttek voltunk – rövidnadrág) hogy tovább menjünk bulizni az éjszakába. Így maradt a hazautazás. Az egyik átszállásnál, buszra várva egy termetes tej csoki színű fiatal hölgy szólított meg, taxira gyűjtött pénzt. Jó fej voltam. Nem érte be ennyivel. Többször is érdeklődött, hogy nem-e mennék vele haza. Vagy csak további pénz reményében kezdett velem társalogni, ez már talán sosem derül ki… A háttérben egy fiatalember nyögött, és néha billegett a kukával, amelyet nagyjából 90°-os szögben támasztott. Tényleg olyan érzésem volt, mintha London minden hétvégén főiskolai campusszá alakulna. Minden irónia nélkül mondhatom, jól érzem magam benne.

Londont bemutató leírásom mára ennyi. S mire ezeket a sorokat írom már nem bírta tovább az ég sem. A fülledt párás időt egy kis nyári zápor frissítette fel, de hosszú távú enyhülést még nem hozott, úgy érzem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.