img_nh_02.jpgA Londoni Természettudományi Múzeum remek kikapcsolódást, és bőséges látnivalót kínál a látogatók számára az őslények, ásványok, növények, és napjaink állatfajtáiból. Mindez ingyenesen elérhető a South Kensington metróállomástól nem messze. De, a rendszeres látnivalók mellett, egy másik, alkalmi kiállításra szeretném felhívni a figyelmet most. A nyár folyamán az épület mellett, a ’Keleti pázsiton’ megtekinthetőek testközelből a bolygó egyik legnépszerűbb rovarai a pillangók. 

Egy, kis trópusi sziget emelkedett ki a múzeum kertben, hogy az arra járó érdeklődők közelebbről találkozhassanak a természet, eme csodás élőlényeivel, a lepkékkel (és természetesen pillangókkal is; de cikkemben nem kívánok osztály és rend béli különbségeket boncolgatni). A szeptember közepéig látogatható sátorban nappal 27°C hőmérséklet mellett 100%-os páratartalom gondoskodik a kis élőlények megfelelő körülményeiről, éjszakára pedig 18°C-ra hűtik a kis ízeltlábúak átmeneti otthonát. Gyönyörű örökzöldek, pálmafélék, és egyéb trópusi növények is gondoskodnak a megfelelő nektár ellátásról, de erjedő gyümölcsökkel teli asztal is kiszolgálja az arra éhező szárnyasokat, és persze a hernyókat is. Az épületben több mint száz féle lepkefaj található, ami azt jelenti, hogy egyszerre ötszáznál is több lepke röpköd körülöttünk, és több tucatnyi várja az átalakulását, újjászületését, még bábformában. Az alkalmi „kiállítás” csupán 6 Fontot kóstál, ami úgy vélem igazán baráti ár a szeme gyönyörködtető, és olykor ámulatba ejtő sétáért.img_nh_04.jpg

A mini dzsungel nagyszerű élményt jelenthet bármely korosztály számára, akik szeretnének elvonulni kicsit a város zajától és élvezni a természet gyönyörű színeit, változatosságát, és eleven energiáit. Érdemes megnézni, és gyönyörködni a lélegzetelállító, szenzációs pillangókban!

ensational Butterflies

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pez-potyi.blog.hu/api/trackback/id/tr6112721592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása