Lassan egy hónapja, hogy megint a szigetország felé vettem az irányt, amelynek utcái a brexit agitátoroktól hangos. Hiszen napokon (június végén) belül sor kerül a szavazásra, amely meghatározó lesz sok ember számára. Egyelőre úgy fest, hogy a lakosság többsége a kilépés felé hajlik – annak ellenére, hogy a kül-, és belpolitika is az maradás mellett érvel, folyamatosan.

Ennyit az általános hangulatról, mivel, jómagam tényleg csak annyit tapasztalok ebből, hogy néha tényleg próbálnak az utcán meggyőzni, szórólap és lufi társaságában, de nem igen veszek tudomást ezekről a momentumokról.

Szóval, további politikai és bölcselkedő írás helyett néhány képpel illusztrálnám az eddig eltöltött pillanatokat. Jártam már Neasden-ben (Wembley-től nem messze), az ÁJKEÁBAN, ahol rengetegen voltak, tényleg nagyon-nagyon sokan. Illetve a B&M-ben (a helyi BÉM), ami talán az otthoni Pennyi hasonmása lehet, csak több tartós cikk található a boltban, és kellemes „vásárlás könnyítő zene” szól a háttérben. Ezen felül még Muswell Hill, és környékét térképeztem fel még, továbbá egy olasz étteremhez is volt szerencsém, ahol isteni tiramisut és panna cotta-t kóstoltam.

K é p e k

-----

Munka.

Az étterem, ahol (újra) dolgozom a Chooks. Csirke minden féle módon, sülve, főve, grillezve, rántva, mell, szárny, comb, aki, amit akar. Persze vannak egyéb saláták is illetve, burito, nachos, néhány tészta féle, stb. amik szerencsére ízletesek. A kollégáim lengyelek, portugálok, és bolgárok. A munka – főleg hétvégén – igen pörgős, hiszen a szennyes mosogatása mellet csirke (elő)készítés, és egyéb műveletek garmadája is rám (illetve egyéb chiken kitchen porter-re) hárul. De szerencsére, egyre jobban belejövök a műveletekbe, és a sebesség is fokozódik. Szabadidőmben, örülök, ha pihenni tudok, mert sajnos nem ritka esemény a dupla műszak, mikor reggel kilenc (fél kilenc) és este tíz (tizenegy) között csupán egy óra pihenőm van. Sebaj, teher alatt nő a pálma.

UPDATE: A cég menedzsere megkért, hogy készítsek néhány fotót nekik, mert szeretnék felhasználni Twittere, Facebookra, illusztrációnak. Ugyanis már kattintottam néhányat ezek előtt, s az nagyon tetszett nekik. Szóval így kerültem el, nem olyan messzi Crouch End-be, ahol a Monkey Nuts nevezetű étterem található. Viszont menet közben lesérült egy ottani KP, így nem csak fotóztam, hanem beálltam dolgozni is – úgy fest néhány hétig. Egy nappal később pedig az étteremlánc harmadik fajta vendéglőjében jártam, a Chez Bob-ban. Ez Hampsteadben található, ami viszonylag gazdag környéknek minősül, ennek megfelelően kellően sznob helynek is tűnt. Viszont kapásból két magyar felszolgáló, illetve egy szakács!

- Chooks, Muswell Hill
- Monkey Nuts, Croch End
- Chez Bob, Belsize Park

----

Érdekes.

Általában gyalog járok dolgozni, mivel kb. 15-20 percnyire lakok a munkahelyemtől. S már felfigyeltem néhány apró színes jelre útközben. Először azt hittem valami színes rágófolt. Aztán azt, hogy matrica, aztán nem is gondoltam semmire. S néhány nappal ezelőtt vettem észre, hogy ezek bizony festmények. Egy csávó, fekszik a forgalmas járda szélén, egy, bizonyára kényelmes polifomon, tucatnyi ecsettel, és apró festékes tégelyekkel maga körül, és pingálja a járdát. De, ha ezt elkezdi, akkor fél napot itt tölt, mivel volt, hogy munkába menet, és jövet is ugyan ott feküdt. Érdekes hobbi. Mindenesetre lenyűgöző a kitartása, és megszállottsága, aminek köszönhetően a környéken már több tucatnyi ilyen miniatűr „járdafolt” keletkezett. A méretükről annyit, hogy kb. 200 forintos nagyságú a legtöbb, de akad köztük olyan is, ami akkor mint egy 10 forintos érme.

UPDATE: Szóval kiderült – hála egy igen jól informált, kiváló idegenvezetőnek – hogy az úriember Ben Wilson, aki igen híresnek számít világszerte – én nem ismertem. Szóval némileg bebizonyosodott sejtésem, mivel a fószer rágógumikra fest (ami már legalább 6 hónapos az az ideális!).

Illetve végre eljutottam a kocsma-templomba, avagy Church Pub-ba (O’Neill’s), ami szintén egyedinek mondható Londonban. Ez (sajnos) még a brennbergbányai lokált is übereli!

Ben Wilson néhány festménye, Muswell Hill-en.

A bejegyzés trackback címe:

https://pez-potyi.blog.hu/api/trackback/id/tr698775806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása